Rengeteg számadat jelenik meg a hazai internetezők számáról és összetételéről, mégis – vagy talán éppen e miatt – totális káosz uralkodik egyes fejekben, és már senki sem tudja, mi igaz és mi nem. Például sokakban rögzült az a – valaha igaz – „axióma”, hogy a magyar netezők közel kétharmada férfi, vagy, hogy a 60 év felettiek egyáltalán nem interneteznek, vagy, hogy az internetezés elsősorban a fővárosban dívik, míg vidéken alig lehet hozzáférni a hálóhoz, stb.
Az internetezés hazai megjelenése és széles körben történő elterjedésének kezdete óta már jó évtized is eltelt, ezért talán érdemes most egy kicsit visszapillantani, és megnézni a számok tükrében, hogy honnan és hová jutott el, és hogy milyen is valójában a hazai internetező társadalom?
Az ezredforduló környékén a netezők 57%-a volt férfi, tehát valóban jelentősen felülreprezentáltak voltak a nőkhöz képest, különösen, ha figyelembe vesszük a felnőtt társadalomban meglévő kb. félmilliós nőtöbbletet. Mostanra azonban a nők „utolérték” férfi társaikat, az legalább is elmondható, hogy a netező férfiak illetve nők tábora nagyjából egyaránt 1,6-1,6 milliósra tehető (ma, 2008 június-júliusában már nyilván inkább 1,7-1,7 millió, ha nem több).
Érdekes, hogy a férfiak között a netezők aránya 7 év alatt a kezdeti 10%-ról – majdhogynem lineárisan – 31%-ra nőtt, majd 2008-ban hirtelen 40,5%-ra ugrott, míg a nők között 7 év alatt 6,5%-ról 26%-ra, majd 2008-ban ugyancsak hirtelen 35%-ra ugrott!